A napokban ismét felmerült, miféle hulladékok találhatók Dunakeszi határában. 2016. nyara óta követjük az eseményeket, 2018. május 11-én ismét körülnéztünk.

 

A helyszín Dunakeszi, a 022. hrsz-on lévő hulladéklerakó, mely a SA-HO Kft. tulajdonában van. Ide elvileg csak inert, azaz kő, beton, föld tartalmú építési hulladék kerülhetett 2018. októberéig, eddig kapott ugyanis a tulajdonos engedélyt a hulladékszállításra. A kiadott engedély szerint sittből az egyéb anyagokat (fém, kerámia, fa) ki kellett válogatni, majd az építési anyagot gépekkel össze kellett zúzni. Vagyis kellett volna: felvételeink szerint ugyanis az ide szállított vegyes tartalmú sitt sem szétválogatva, sem összeaprítva, azaz rekultiválva nem lett. Képeink szerint a hulladékban veszélyes anyagok, pl. azbesztpala, azbesztcement, aszfalt, autógumi, számítástechnikai- és egyéb elektromos hulladék is találhatók. A Pest megyei Kormányhivatal azonban, melynek több bejelentést tettünk, egy éves vizsgálódás során ennyit “állapított” meg: környezetvédelmi intézkedésre nincs szükség. A telep tulajdonosa ugyanis laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvet nyújtott be, s eszerint nincs veszélyes anyag a területen. De sem ez a vizsgálati jegyzőkönyv, sem a telep hulladéknyilvántartásról szóló jelentései nem elérhetők.

Az alábbi képeket tanúk jelenlétében, java részüket pontos gps-koordinátákkal megjelölve készítettük, az eredeti exif információkat meghagytuk, így azokat bárki ellenőrizheti.

 

2018. novemberében a hely így festett:

2018. májusában pedig így:

Az odavezető út mentén mindenféle hulladék volt található, közte minden bizonnyal azbeszttartalmú hullámpala is, részben erodált állapotban.

Már a hulladékhegy tövében lehet találni eternitcsőnek látszó hulladékot. A közeli képen jól megfigyelhető a szálas szerkezet.

A hulladékhegy tartalma meglehetősen vegyes.

Üde színfoltot jelentenek a Petőfi Csarnok maradványai.

A Petőfi Csarnok szellőzőkürtőinek illesztéseit az azbesztmentesítési tervnek megfelelően maradéktalanul levágták.

Ide került a Petőfi Csarnok törmelékének egy része is. Jól megfigyelhetőek az összetört üvegszálas burkolóelemek, valamint néhány olyan gumi szigetelőgyűrű, mint ami a Petőfi Csarnok eternitcsöveit szigetelte.

Mint ismeretes, a Petőfi Csarnok bontása során az azbeszttartalmú eternitcsövek egy részét összetörték és az egyéb építési törmelékkel együtt elszállították.

Az itt fellelhető hulladék közt a Petőfi Csarnok számos maradványa található, ahhoz keveredve pedig az eredeti helyszínről már jól ismert (és igazoltan azbeszttartalmú) anyaggal találkoztunk, abból mintát vettünk.